Jó hülyén néz ki leírva, ugye? Már, hogy a cím. Remélem, már kezdenek is háborodni fölfelé. Jól is teszik, el is várom. Mert, hogy sokan, keresztényként pontosan így tetszenek kommunikálni. Legalábbis az utóbbi napok netflashjeit tekintve.

Vagy az én tűrőképességem nem tűr jól az utóbbi napokban, vagy valami tényleg megfodrozta a nagy, békés keresztény „értelmiség” állandó szellemi nyugalmának (tunyaság, konstans rettegés, megélhetési egyházi/egyetemi/miegyéb posztkádária?) évtizedes unalmában végtelen simává szelídült víztükrét: általam (valóban) nagyra tartott írogatók, és az enyémnél jóval tekintélyesebb, ősz szakállak (viszonyítást lásd: a képen) mögül tanítók rendre hivatottnak érzik mai napság ex cathedra be és kijelenteni, ki keresztény és ki nem. Jó, ez utóbbi vélemény nem túlontúl új, a poszt-gyurcsányi posztapokalipszis kapcsán már megszokott poszt.

A többi eset ügyében, ha alaposan tájékozódunk, azt is biztosan megtudhatjuk, hogy nemcsak, hogy vannak keresztények, akik nem is azok, hanem még csoportokba, hovatovább fajokba, alfajokba is sorolhatóak: ilyenkeresztények, olyankeresztények, skótok, welsziek, pirézek. Már, hogy igen, jól olvassák: akik keresztények, azok nem is keresztények, hanem máskeresztények. Mert, milyen egyszerű is ez a csoportosítgatás. A megmondó pedig - sematikus bibliai utalások mellett, ha egyáltalán, van, ahol csak a királyi többes marad - kijelent és csoportosít. De első sorban is nem ért egyet más nemkeresztényezőkkel, vagy szívhez szóló különvéleményben fogalmaz.

Jó ez, a keresztény szelfbrending-divat   

Az ultima ratio-t keresve egy a biztos: aki a politikában keresztény, az nem az. Ebben az okosságban eme új, megmondó áramlat keresztényei mind meg is egyeznek. Mindenek előtt. Az egyszeri, magára keresztényként gondoló politizáló, meg csak áll, mint Bálám szamara ekkora prófétaság előtt. Mert akkor felhorgad az ilyen szívében, hogy tegyen már rendet legalább az önértelmezésében.

Ahol a Karl Lueger ring

Tekintem magam engedelmükkel a politikában is kereszténynek érezni elsődleg. Értem én, hogy érv a "keresztény kártya", hiszen Amerikában is ezzel az elefánthátról indított rohammal illik jobbról benyerni a tisztes, nyugati parti szamárkövetőket (ez nem a Bálámé), itt, káeurópában meg már ne is mondjunk mást: az idős nénik egyenest a jobbos választóívi ikszekbe alélnak egy csipetnyi kereszténydemokráciától. Csak a hatalom miatt, tudniillik, ilyet (keresztényként politizálni) meg egy "hitvalló" nem tehet, mert ez már maga a világ, melynek gondja, a gazdagság csábítása, vagy egyéb dolgok megkívánása tövisként pusztítják a tiszta lelket. És ezzel a maszlaggal tömik a hívők fülét-lelkét majd három évtizeddel 1990 után is, kis- és nagyegyházak pulpitusai mögül egyaránt.

Még egyszer hangsúlyoznám: nem az egykori marxista-leninista tanszékek tisztes liberális, vallástani véleményvezérei, vagy baloldali megmondókillerek ekézik a renitens máskéntgondolkodót, hanem keresztény testvérek a másikat. Mert ez a politikai kereszténység, ez már csak ilyen. Könnyen meghatározható, leírható, megfogható: néniikszekre hajt a szavazófülkék félelmetes magányában. Hazug biztonságot ad, mert végtére is, az a kis ikszecske is kereszt alakú. A valóság, bármily meglepő, ennél azért jóval árnyaltabb. Mert hittel állítom: igenis létezik keresztény életképes politika.

Az én világomban egészséges keresztény politika (a polisz ügye, a közösség krisztusi ügye) mindenek előtt nem ítélgeti a keresztényt, hogy keresztény-e. Pláne nem ezzel a Karl Lueger-i cinizmussal, amit tudniillik a hírhedt bécsi városvezető a császári főváros zsidóinak megalázására szánt (mármint, hogy "én mondom meg, ki a zsidó", és a hitvány Göring is csak innen lopott). Egy, a jövőben is vállalható keresztény politika ugyanis ki kell, hogy mondja: aki akár kulturális, akár személyes-családi, vagy akár hitéleti önazonosság-keresésének folyamatában magát kereszténynek határozza meg, az azonosságot vállal bármilyen szinten is azzal az értéktöbblettel, amit az öt/kétezer év közösségi szemlélete és közösségi realitása hordoz. És ez tiszteletre méltó, és semmiképpen sem ítéletre. Az valóban a felsőbb hatalmak dolga, de semmiképpen sem a híveké. (Ha már hegyi beszéd.)

Létezik keresztény és szociális érzés együtt Karl Luegerek nélkül is (bármennyire is őt tartja a keresztényszocializmus atyjának középtől balra minden iskola). Sőt, ma egyedül így, mentesen az antiszemitizmus árnyától és tisztán ettől az új típusú antiságtól építhető fel az a fajta társadalmi kiegyezés, ami igenis kivitelezhető kell, hogy legyen a magyar társadalom szövetén belül is - akár a jobb-konzervatív oldal felől indított kezdeményezés révén is. Mekkora poén, hogy ennek a gondolkodásmódnak a lényegét épp a Karl Lueger Ring 1. sz. alatt hallgattam és értettem meg életem legmeghatározóbb éveiben, életem legnagyobb hatású tanáraitól...

Több ez a kisebbség

Fájdalmasabb ez a belső ítélgetés, gettók és szekták továbbgettósítása és továbbszektásítása még annál is, mint ahogy elsőre látszik. Mert ezek a keresztény politikusok, bizony van, hogy bírnak lélekkel (anima est), bizonyos, meghatározott esetekben, legalábbis. Ilyenkor pedig jobbítani szándékoznának - mindenekelőtt szívüknek kedves közösségének lelki állapotát. Mert animus in consulendo liber. Ez esetben pedig feltűnik a keresztény közélet legnagyobb nyakba kötött malomköve: a kisebbségi komplexus evör end evör. Mindenek felett. Ami vegytiszta és nettó félelemként és rettegésként jelentkezik. És teljesen indokolatlan.

Valamiért ez, a mifelénk kialakult keresztény öntudat egyenlő a közélet minden formájától való rettegéssel, a "hitvallók" Krisztus-hordozása esetén is annak torz és hazug megvalósítását eredményezi, ezt szép magyar kifejezésünk festi le legjobban: önsors-rontás. Ami keresztény, az erőtlen, csetlő-botló, a világban talpra állni képtelen bármi lehet csak, no pláne, ha politika az a szentem. Ez nettó hazugság, és az a közösség és egység ellen ható, ítélkező, saját inner közösségeinken belül elsőként romboló attitűd (szellemi feleségverés?) állítja elő, ami sajnos saját farkába harapó kígyóként önmagába fordítja vissza és teszi erőtlenné a keresztény közéleti megnyilvánulási lehetőségek csaknem minden formáját. És le van tudva azzal, hogy ez a világ ilyen: gyűlöli Jézus minden követőjét. Holott épp ellenkezőleg: az a bizonyos világ legyőzetett - így a Biblia. A tehetetlenkedés, belső vergődés, Karl Luegerizmus (és az antiszemitizmus és a nepotizmus és a szektatudat...) puszta önhitetés csupán. Mert a végeredményt tekintve igenis mi vagyunk többen, velünk van az erő. Mármint az igazi.

Igen, és ebben hinni illik, csókolom. Az meg a félés ellentéte.

Illyés Szabolcs